Az oldal, ahol Te vagy a divat közepe

VoilaMode

VoilaMode

Zárd az évet Csajkovszkij örök klasszikusával

2019. december 22. - Antalfy Krisztina

Hatalmas sikerrel debütált a Budapesti Operettszínházban Csajkovszkij Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséje. Mint ahogy a premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: 30 év után láthat ismét balettbemutatót a közönség, amelyben a színház táncosai mellett a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is fellépnek.  
_dsc7163.jpg

Tovább

Karácsonykor gondolj kicsit MAGADRA is

Ha idén kicsit egyedül éreznéd magad...

Sose felejts el, semmi sem végleges, így azok a negatív pillanatok sem, amikor úgy érzed, hogy totál egyedül vagy. A magány még nem a világvége, mert bizony egyedülállóként is remekül érezheted magad az ünnepek alatt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi lista, amit önző módon, ezúttal önmagunk kényeztetésére készítettem el. 

konyvajanlo_70.jpg

Tovább

NAVONA fashion kapszula kollekció

A divat nálam mindig nagybetűs IGEN. Akik ismernek, tudják rólam, hogy mennyire szeretem a divatot, a mesés kiegészítőket, az elegáns, végtelenül nőies darabokat, az előkelő összeállításokat és a nemes anyagokat. Az ilyen szépségek azonban nem egy fast fashion üzletben jönnek velünk szembe, hanem a magyar  divattervezők szalonjaiban. Ilyen pl. a szívemnek kedves Megla Rózsa márkája a NAVONA fashion, ahol egyszerre van jelen a letisztult elegancia és a modern nő világa.

nevtelen_44.png

Tovább

Karácsonyi ajándék ötletek CSAJOKNAK

Jöhetnek a csajos dolgok?

Anyu és apu kipipálva, kedvesednek is becsomagoltad a kívánt meglepetést, de talán a barátnőid és legkedvesebb kolléganőid még hátra vannak. A Karácsony gyors léptekkel közeledik, így nem sok időd van már azon agyalni, hogy mivel is pakold tele a csillámporos, angyalkák lakta dísztasakokat. A tökéletes ajándék felkutatása olykor még a legjobb barátnőd esetében is felér egy cirkuszi mutatvánnyal, de van remény. Ha már fogytán az anyagi kereted, de mégis felejthetetlen élményt szeretnél a fa alá csempészni, most segítek.         

konyvajanlo_67.jpg

Tovább

Így viseld télen a SELYEMSZOKNYÁT!

Visszatértek a 90-es évek!

Télen legalább annyit állok a ruhás szekrényem előtt reggelente, mint nyáron - ha nem többet. Kezemben a gőzölgő kávémmal minden nap azon tűnődöm, mégis miben induljak el otthonról. Aztán gyors kapkodásban jön a jól bevált, villámgyors smink, haj felkötve, egy jó meleg pulóver és hozzá a már jól bevált kényelmes nadrág. Ezúttal viszont nem kedvenc farmeromat húztam elő a ruhakupac mélyéről, hanem egy új szerelememet, a pezsgő színű selyemszoknyát.  

feher_bluzt_11.jpg

Tovább

NATI 100% PURE IDEA őszi-téli kollekció

NATI100%PUREIDEA 19AW collection

Aki követi az oldalamat egy ideje, biztos észre vette, hogy milyen nagy rajongója is vagyok Gyulai Natália, a NATI 100% PURE IDEA tervezői munkáiért. Ezért úgy gondoltam, nem zárhatom le ezt az évet úgy, hogy ne mutatnám meg Nati legújabb kollekcióját, melyet  az általa oly nagyon kedvelt casual-glamour stílusban álmodta meg számunkra.

nevtelen_45.png

Tovább

Karácsonyi ajándék ötletek a PÁRODNAK

Néhány nap, és beköszönt a Karácsony. Te viszont még mindig egy helyben toporogsz, mert nem tudod, mit vegyél szíved választottjának? Persze köztudott, hogy ahány pasi, annyiféle ízlés és vágy, de azért van remény. Íme, néhány igazán szuper csomagolni való ötlet a fa alá, amitől örömteli lesz az idei ünnep Neki is, és persze Neked is.

konyvajanlo_66.jpg

Tovább

A CUPRA az első Clásico játékosainak emléke előtt tiszteleg

A történelem első Clásico mérkőzésének játékosai szerepelnek abban a reklámfilmben, amelyet a CUPRA a december 18-i mérkőzés előtt küld adásba. A SEAT új márkája, amely tavaly augusztusban az FC Barcelona hivatalos autós-  és mobilitási partnerévé vált az elkövetkező öt szezonra, a két csapat első mérkőzéséig tekint vissza, hogy kiemelje az olyan értékeket, mint a szenvedély, az ambíció és az elszántság.
cupra--pays-tribute-to-the-players-of-the-first-clasico_01_hq.jpg

Tovább

Így készítsünk mentes mézeskalácsot

A karácsonyi ünnepek előtt lázas készülődés kezdődik a konyhákban. A nagymamák és az édesanyák lelkesen sütnek, főznek, hogy sok finomság kerüljön az asztalokra. Egyre több családban más ez a készülődés, mivel nem eheti mindenki ugyanazt, sok embernek olyan menüt kell összeállítani, amely mentes valamitől.

dark_coral_and_pink_flower_moms_influencer_facebook_post_set.jpg

Tovább

Karácsonyi ajándékötletek APUDNAK

Nem tudom te hogy van vele, de szerintem a nőknek valahogy mindig könnyebb ajándékot választani karácsonyra, mint a pasiknak. Nálunk anyunak például elég, ha elviszem magammal a városba és figyelem, hogy min akad meg a szeme, de apu már kicsit bonyolultabb. Ha te is így vagy ezzel, és már nem szeretnéd tovább gyarapítani édesapád zokni, vagy épp nyakkendő gyűjteményét, akkor most jól figyelj!

konyvajanlo_1_5.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása